1. Rész - Ragyog a szíved.

Helló mindenki! Ez lenne hát az új blogom, ami mint a címéből is látható, szerelmi történet. :) Mivel első blogom végéhez érünk, úgy gondoltam, miért is ne csinálhatnék egy újat a kedvenc modellemről? A történetet a Párválasztó című könyv adta, amit mai napig, egyik könyv sem tudta felülmúlni nálam! :) Remélem ez a történet is belevésődik a szívetekbe egy életre, úgy mint az All of me, Loves all for you! :) Jó olvasást mindenkinek! 

XOXO

El tudjátok képzelni, milyen érzés úgy élni, hogy egy nap csak egyszer eszel? Vagy, hogy minden héten ki kell menned a palota elé, hogy odaadd a királynak a felét annak, amit megtermeltél? A katonák minden második napon eljönnek megvizsgálni a család állapotát és ha kedvük tartja, még maradnak is éjszakára hancúrozni... Hála istennek, velem még nem fordult elő ilyen. Tudom, most mindenki úgy gondolja, ez most egy tipikus Happily Ever After történet, pedig nem az. Minden ilyen történetben a herceg és a kis parasztlány elsőre beleszeretnek egymásba, aztán jön a boldogan éltek... Esküvő, nászút, gyerek és THE END. Pedig nálunk még esküdni sem szabad azzal az emberrel, akit szeretünk. Én nem vagyok szerelmes, de a legjobb barátom, Christian igen. Itt jön az, hogy fiú-lány barátság nem létezik, de nálunk igen. Barátnője is van! Öt éve lassan, hogy minden este átszökik a lányhoz, csak, hogy együtt lehessenek. Sok időbe tartott, még kitervelték, mikor is tudnak találkozni, de hihetetlen módon megoldották! Legalább az ő életében van boldogság is... Édesanyám három éves koromban meghalt, azóta apa nevel engem és a húgomat, Charlotte-t. Drága Charlotte... A világ összes kicsétől is jobban szeretem! Vannak olyan napok, mikor neki adom az én ebédemet is. Utálom hallgatni, mikor este mellém fekszik és korog a gyomra! Tíz évesen, egy gyereknek még sokat kell ennie, hiszen ők nem úgy bírják, mint például én. Az eddigi rekordom, négy nap. Szóval errefelé mindenki vézna és a legtöbben betegeskednek is. Ezen a héten, nyolcan éhen haltak. Borzalmasan élünk, kivéve azok az emberek, akik a palotában élnek. 

Jól tudják, mi folyik a falvakban, de nem tesznek ellene semmit. 

- Katharine! - kiabált Chridtian. - Indulnunk kell a palotába! 

Mióta a húgom iskolába jár, apa pedig dolgozik, én végzem itthon a munkát, ezért is iratkoztam ki. Tizenhat éves létemre, családanyának érzem magam. 

- Megyek már! 

Felkaptam egy teli doboz zöldséget és már indultam is kifelé a térre. Apa azt mondta, ez a hely régebben csodálatosan festett, de ma már... Romhalmaz. 

- Milyen csinos vagy, kinek öltöztél így ki? - csipkelődött Chris. 

- Szakadt zöld rövidnaci van rajtam, egy fehér ingel. Most komolyan meg merted ezt kérdezni? 

Christian játékosan meglökött, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki. 

- Hát... Miattad van oda az egész falu Kath, szóval igen. Gyönyörű vagy, fogd fel. Az én személyiségem, a feléig nem ér fel a tiédhez. Na és az alakod, meg a csodaszép vörös fürtjeid? Csajszi, még néha én is elgondolkozok rajta, hogy otthagyom érted Mary-t!  

- Új barátok kellenek... - sóhajtottam. 

- Ugyan már, holnaptól kezdve minden más lesz. Mit gondolsz, téged minek osztanak be? 

Na, igen... A választás. Minden tizenhat éves fiú/lány életében bekövetkezik. A Tanács eldönti, hogy hová osztanak be minket. Ha az embernek mázlija van, a palotába kerül. De az nagyon ritka és leginkább csak nőket hívnak oda. 

- Fogalmam sincs, legjobb esetben, a hulladékgyűjtőbe kerülök. - mosolyodtam el. 

Chris mérges szemekkel méregetett engem. Mindigis azt mondogatta nekem, hogy belőlem vagy hercegnő, vagy szobalány lesz. Bár tudnám miért hisz bennem ennyire... Egyáltalán nem gondoltam szépnek magam, főleg nem így. Enyhe sminkhez is csak akkor tudtam hozzájutni, ha kötelező rendezvényeken kellett részt vennem, mint például holnap a választáson. Egyetlen szebb ruhám van, ami az én szememben királynéhoz méltó. De ha a Királyné meglátná, kiröhögne. 

- Én elég valószínű, hogy katona leszek. Apám is az volt, na meg a bátyám is. 

- Kívánom ne legyen így drága barátom. Nem tudom, mit csinálnék nélküled. Én legrosszabb esetben elmegyek szülni. 

A palota elé érve, eberek százai tolakodtak pénzért. Általában Chrisian és én, este hét körül szoktunk sorra kerülni.

- Ha legközelebb jövünk, hajnalban elindulunk! - morogtam. - Folyton itt kell állnunk estig, elegem van. Miért nem tud küldeni a hercegecske egy brigádot, hogy gyűjtsék be ami kell? Miért mi cipekedjünk? 

- Katharine... 

- Nem Chris, ez felháborító! És ne mondogasd mindig, hogy nyugodjak meg, mert nem fogok! Biztos egész nap csak áztatja a seggét mindegyik és élvezik szánalmas életüket! 

- Kicsit félreismert. - mondta egy hang. 

Ijedten hátrafordultam és szembe találtam magam a herceggel. A legtöbb lány, elolvadt volna ettől a mosolytól, de engem nem túlzottan hat meg. 

- Mennyit hallott? 

- Tulajdonképpen, az egészet! - felelte boldogan. - És nagyon élvezetes volt hallgatni ezt öntől, drága Katharine. 

Kábé úgy nézhettem ki, mint a paradicsom. Lehet, hogy nem igazán kedvelem ezt a férfit, de még néha engem is le tud venni a lábamról... 

- Sajnálom felség... - hajtottam le a fejem. 

- Ugyan, nincs mit sajnálni. Én is így gondolom, de maga az apámról beszélt. Ő tényleg csak ül és sorra hívatja magához a szajháit. Nálunk, jómagam cselekszem és nem igazán tudok mindenre odafigyelni... A holnapi választást viszont apám fogja tartani, szóval jobb ha felkészülnek. Jaj, és szólítson csak Kennethnek, nyugodtan tegezzen, hiszen fiatal vagyok még. De erről az apámnak nem kell tudnia! 

- Kicsit tényleg félreismertelek Ken... - kacsintottam. 

- Ez az kislány! Adják csak oda az őröknek a dobozt és menjenek haza. Pihenjék ki magukat holnapig a "barátjával". Örültem a találkozásnak és remélem még látjuk egymást. Viszlát, további szép napot!

Most, hogy ilyen korán hazaindulhattunk, lesz időm kicsit tanulni is, hála Kenneth hercegnek! Jobb fej, mint gondoltam. 

- Te aztán tudsz, ha akarsz Kath... Flörtölsz a herceggel több száz ember előtt, ráadásul úgy, hogy az őrség is ott volt? Nem szégyelled te magad? - nevetett. 

- Nem flörtöltem vele! Szimplán azt tettem, amit kért. A herceg szava, számomra parancs. - válaszoltam flegmán. 

- Hülye picsa vagy! Csak aztán nehogy kitudódjon, különben neked annyi és akkor nem lesz kivel lelkizni. Úgyhogy kérlek szépen, ne ölesd meg magad "szerelmem"!

- Nem terveztem... Egyébként is, a hercegnek hol kellene egy ilyen lány, mint én? Sokkal jobbat kaphat nálam és nekem sem nagyon az esetem... 

- Persze, mondogasd csak ezt, aztán majd rájössz, hogy saját magadnak hazudsz. Most léptem, még segítenem kell anyámnak főzni. Viszlát, úrnőm. - hajolt meg előttem. 

Nevetve rácsaptam az ajtót és elindultam befelé a nappaliba, ahol egy katona várt rám. Lába az asztalon hevert, sáros bakancsa pedig a padlón, amit ma mostam fel. 

- Helló, kedvesem! 

Idáig el lehetett érezni, hogy be van rúgva és a kinézete is bizonyította ezt... Áradt belőle a bűz. 

- Ne szólítson így, semmi joga hozzá. Mit keres maga a házamban? - kérdeztem idegesen. 

- Ugyan már, babám. Hát nem lenne jó szórakozni kicsit? Feldobnám egy gyönyörű lány napját! 

- Akkor menjen mást boldogítani. Én nem érek rá erre plusz, büdös férfiakkal nem is nagyon szeretném elveszíteni, szóval hozok egy vödröt és hordja el magát kérem. - intettem kifelé. 

Felpattant a kanpéról, elkapta a torkomat és nekivágott a falnak. Olyan hirtelen ért az ütés, hogy alig kaptam levegőt. 

- Ide figyelj. Majd én azt megmondom neked, kivel akarod. Ha tetszik, ha nem, most én vagyok itt, senki más. Szóval fogd be azt a kicsi szád és használd jobb célra. 

Odahajolt a nyakamhoz és elkezdte csókolgatni. Pörgettem az agyam, hogyan is akadályozhatnám ezt meg... A keze közben egyre lejjebb kalandozott, az ingem gombjaival játszadozott. A csókjai hevesebbé váltak, igyekeznem kellett. A mellettünk lévő asztalról felkaptam a vázát és a fejéhez vágtam. Véres fejjel a földre zuhant, az én kezem pedig telement szilánkokkal. Kifutottam a házból, majd egyenesen Christianék felé vetettem az irányt. A könnyeimtől alig láttam és a szemebe hullot hajtincseim sem segítettek ebben. Útközben nekirohantam valakinek és elvágódtam a betonon. 

- Jézusom, jól vagy Katharine? 

Ezt a hangot akárhonnan felismertem volna. Két kéz megragadott a derekamnál fogva és felsegített. Egyenesen a szemébe néztem, aztán szorosan átöleltem... Nem így terveztem a második találkozásom vele és azt sem, hogy csak így a karjaiba hullok, mikor ő egy fontos személy én meg... Egy senki vagyok. 

- Nem, nem vagyok jól... - suttogtam a mellkasába. 

Felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek és megfogta az arcom. 

- Meg kell nyugodnod és elmesélni mi történt, oké? Elviszlek egy orvoshoz, hogy ezt itt rendbe hozzák. - pillantott le véres kezeimre. 

- Kenneth... Félreismertelek. 

- Mindenki félreismer, csak mert herceg vagyok. De attól még nekem is van szívem, amivel ugyanúgy érzek, mint te, vagy a többi ember. 

Azt hiszem, most ismertem ki igazán Ken-t. A legtöbb herceg nagyképű és azt hiszik, bármit megtehetnek, csak mert király az apjuk. A mi hercegünk viszont nem ilyen... Együttérző és barátságos. Ekkor jöttem rá, hogy Kenneth Stark szíve ragyog.