3. Rész - Irány a palota!

Nem akartam összefutni Christiannel a Választás után. Megfogtam a húgom kezét és átvágtam vele a tömegen. Rengetegen gratuláltak, de nekem nem volt kedvem most az emberekhez, így csak vetettem feléjük egy gyors mosolyt és már mentem is tovább. Egyelőre minden vágyam az volt, hogy beszélhessek édesapámmal erről az egészről.
- Miért kell ennyire sietnünk Kath? Még a cukorkát sem vártuk meg, miért nem tudsz megmaradni egy helyben? - panaszkodott Charlotte.
- Inkább fogd be és kapkodd a lábaidat! Ha elkerülök a palotába, egy egész dobozzal fogok neked küldeni az édességből.
Hála az istennek, ezek után már nem volt gond. A húgom befogta a száját, nekem pedig volt időm gondolkozni azon, mit is fogok kezdeni magammal. Az egyértelmű, hogy a palotába kell költöznöm és szolgálnom. De kit kell szolgálnom? Az egyikünket ki fogják választani a herceg mellé, akinek mindig mellette kell majd, hogy legyen. De az esély rá, hogy én leszek az, százból harminc százalék, szóval nem is nagyon reménykedem. Azzal viszont nagyon is tisztában vagyok, mennyire jól jártam. Néhány ember örül, ha a munkája után is meg fog tudni élni, nekem nem lesz már többé ilyen gondom. De az biztos, hogy attól még nem leszek nyávogós, hisztis csaj. Jól tudom milyen érzés, mikor úgy fekszik le valaki, hogy korog a gyomra. Egyszer még a vizet is elzárták, mivel apának nem akadt munka abban a hónapban és az utolsó pár hétre, teljesen ki voltunk égve. Christianéktól hordtuk át vödörben a vizet és úgy ittunk. Ilyen helyzetek után az ember nem változik meg olyan könnyen. Még ha akarnék, sem tudnék, mert mindig ott lesz a félelem, hogy mi van ha... Ez csak egy álom, amiből hamarosan felébredek. Hazaérve apát a szobájában találtam, szokás szerint olvasott. Még csak fel sem pillantott, rám se nézett. Annyit nem mondott "De szép vagy drága kislányom". Teljes mértékben hozzá vagyok szokva.
- Apa...
- Nem kell mondanod semmit, mindenről tudok. Azt hiszed, kihagytam volna életem értelmének legfontosabb napját? Te nem láttál engem, mert hátul voltam de odáig is nagyon jól elhallottam, mennyire magabiztos vagy és, hogy szobalány leszel.
Végül felnézett a könyvéből és boldogan rámmosolygott.
- Nagyon félek apa...
- De mitől drága bogaram? Hiszen csodás vagy, a személyiségeddel pedig mindenkit leveszel a lábáról, még a király is végigmért téged! Egyébként anyád is szobalány volt, szóval nem csodálkozom.
- Anya nem takarítónő volt Jacksonéknál? - kérdeztem meglepetten.
Apa nevetve felállt és szorosan átölelt.
- Néhány dolgot nem mondtam még el neked. Úgy terveztük édesanyáddal, hogy a mai napon mondjuk el, de mivel ő már nincs itt... Így én mondom el. Anyád pontosan ennyi idős volt. Gyönyörű és sugárzó. Halálosan szerettem, már akkor is és azt hiszem, ő is engem, bár ezt sosem említette, azt mondogatta majd egyszer rájövök, de hát Isten tudja, mikor annyira értelmetlen volt! Mellette álltam a sorban és figyeltem, mennyire örül a munkájának. Aznap este szörnyen összevesztünk, mert nekem katotának kellett mennem, neki pedig szobalánynak és féltett engem. Három évig nem beszélgettünk. Aztán a folyosón, mikor megláttam milyen nő lett belőle, teljesen biztos lettem az érzéseimben. Halkan felnevettem, de ő még így is felismert. Szélesen elmosolyodott és ott mindenki előtt megölelt és össze-vissza puszilgatott. Azt mondta, nagyon hiányoztam neki és, hogy ne hagyjam el őt többször. Eleinte csak szórakoutunk egymással, például elgáncsoltam mikor elment előttem, de mindig elkaptam, ne hidd azt, hogy annyira bunkó lettem volna! Vagy, mikor meneteltünk, elvette a sapkámat és ilyenek. Aztán csak a nap végén adta vissza mindig, mikor találkoztunk a titkos randevúnkon. Egyszerűen imádtam édesanyádat, bármit megtettem volna érte. Az első ilyen randinkon semmi komoly nem történt, csak egy csók, viszont a többinél már kezdtünk egyre jobban megvadulni és mikor elérkeztünk odáig, hogy mind a ketten akartuk, tudtuk, hogy nem maradhatunk itt tovább és el kell mennünk. Lemondott a munkájáról, így került el takarítónőnek, én pedig lovásznak. Onnantól kezdve már senki nem szólhatott bele abba, mit csináljunk. Nagyon boldogok voltunk és mikor kiderült, hogy terhes veled, sírva fakadtam. Amint kiderült, hogy lány leszel, azonnal elkezdtem csinálni a szobádat. Ez az igazi történetünk.
A legjobban az lepett meg, hogy anyaék olyanok voltak, mint én és Christian. Nem akarom, hogy három évig eltávolodjon tőlem!
- Szerinred jó helyem lesz ott?
- Szerintem Katharine, a legjobb.

Másnap a postával érkezett hozzám egy doboz a ruhámmal és az utasításokkal, hogy hová kell mennem, kit kell megkeresnem. Amint kivettem a ruhámat, teljesen el voltam képedve. Kék, fehér virágmintás, pontosan olyan darab, mint amit anyu a szekrényében őrizgetett hetekig! Gyorsan felkaptam, vörös fürtjeimet leengedtem, kisminkeltem magam és már készen is álltam arra, hogy elinduljak.

- Katharine, nagyon szép vagy! - sikított a húgom.
Talán végre eljönnek azok a napok, mikor felvehetek én is szép ruhát! Imádtam a divatot, Charlotte és én rengetegszer állunk meg hazafelé bámulni a ruhákat a kirakatban. Akkoriban még csak álmodozni sem lehetett erről, de most talán mégis beteljesül, amit oly régen kívántam! Szeretnék végre normális körülmények között élni a családommal. A cuccaim egy táskában is elfértek, szóval nem kellett szereznünk bőröndöt. Kíváncsi vagyok, milyen a másik három lány. Talán ők is ilyen szegények, mint én. Utóljára elbúcsúztam a húgomtól és apától, majd elindultam a tér felé, ahonnan indultunk. Mind a hárman ott voltak, már csak rám vártak. A nevüket tudtam és kinézet alapján felismertem volna őket, de magát a személyiségét egyiknek sem ismertem. Viszont azt jól tudtam, hogy mind a hárman szegények. Abbie Clark szülei meghaltak két éve egy járványban, azóta a nagyszüleivel él a város szélén. Rosie Marvel-nek kicsit jobb sora van mint nekünk, de még mindig nem ér fel odáig, hogy nagyképűnek kellene lennie. Belle Ruthie pedig alapból kicsit visszahúzódó volt, de mindemellett nagyon segítőkész és kedves. Nem hinném, hogy bármi gondom lesz majd velük.
- Szaisztok lányok, bocsánat, hogy késtem de a húgom nem akart elengedni. - lihegtem.
- Semmi baj, mi is csak most érkeztünk, a sofőr pedig késik, szóval nagyon ráérhetnek, ha ennyire sietnek. - felelte morogva Abbie.
- Nyugalom hópihe, biztosan sok dolguk van, hiszen mégiscsak a palotáról beszélünk. - mondta Belle.
- De hát az csak egy rohadt alkalmazott! Nem igaz, hogy nem bírja megemelni a seggét. Mennyivel száguldozik? Hússzal? - fakadt ki Rosie.
Én csak álltam és hallgattam őket. Viccesek voltak, jól kiegészítették egymást. Belle nagyon aranyos volt a higgadt arcával, mellette pedig két piros arcú lány, akik csak úgy szidják az államot. Remélem nem figyelnek minket ebben a pillanatban, különben mielőtt beérnénk a palotába, már vinnék is őket lefejezni, aztán pedig kitűznék a kapura a fejüket, mint valami győzedelmi ereklyét. Röhej.
- Te mit gondolsz Katharine? - fordult felém Belle.
- Én azt gondolom, hogy neked is igazad van, meg nekik is. Nem fogok vitatkozni egy olyan hely miatt, ami elveszi az ételünket és mindent, ami létezik. Szóval én itt le is zártam.
Pár perc múlva befordult a kocsink a sarkon. Egy elegáns úriember szállt ki belőle és boldogan ránkmosolygott.
- Jó reggelt hölgyeim!
- Jó reggelt a f***od. Nem kell a nyálas beszéd, csak induljunk már el. - mondta Rosie.
Bírtam ezt a lányt, kimondta amit gondol. De a nagy szája még bajba fogja keverni, ezt érzem. A sofőr megszeppenve nyitotta ki előttünk az ajtót, aztán szó nélkül elindult és meg sem szólalt. Még most sem igazán hiszem el, hogy egyenesen a palotába megyünk. Úgy látszik, nem csak én izgulok így, ugyanis Abbie a kezemet szorongatta. Szerintem nem vette észre, hogy mit csinál, de nem is nagyon érdekelt. Ha őt ez megnyugtatja, akkor engem is. Furcsa módón még arra is vártam, hogy találkozzak Kenneth herceggel és meglássam az arcát, mikor rájön, hogy egy jó darabig a közelében fogok tartózkodni és nem tervezek elmenni innen.