- Jó reggelt, édesem.
- Jó reggelt. - pusziltam meg az orrát.
Öröm volt visszagondolni arra, hogyan is kerültünk mi az összegabajodott paplanok közé tegnap este. A szakadt ruhám a földön hevert, a cipőmmel együtt. De most valahogyan nem tudtam azzal foglalkozni, honnan fogok szerezni másikat és mi lesz a magyarázatom, ezúttal.
- Kenneth, honnan szerzek új ruhát?
- Hármat kaptatok a biztonság kedvéért. Csak nem lesz gond, ha kettő marad. - simított ki egy hajtincset az arcomról.
- Persze, hogy nem... Csak a probléma az, hogy az egyiket Abbie-nek adtam, a másikat pedig leöntöttem borral és sehogy nem akar kijönni belőle az az óriás folt... - motyogtam.
- Magyarán szólva, nincs ruhád, amiben visszamehetnél a szobádba. - nevetett fel.
Játékosan rácsaptam a vállára, majd próbáltam fölé kerekedni, de ő gyorsabb volt, így ismételten én kötöttem ki alul.
- Ez is a te hibád! Én szóltam, hogy ne szakítsd el! - nevettem fel én is.
- Szerintem ruha nélkül sokkal jobban nézel ki.
Sikeresen lelöktem magamról, majd felpattantam, a tükör elé sétáltam és beletúrtam vörös, göndör fürtjeimbe. Ahogy megéreztem a hűvös szellőt, teljesen kirázott a hideg. Becsuktam a szemem és csak arra tudtam gondolni, hogyan és hol érintett meg Kenneth tegnap este... Ekkor hátulról éreztem, hogy átölel. A keze a csípőmről a hasam felé vándorolt, majd tovább felfelé. Nevetésben törtem ki, majd ránéztem az órára.
- Kenneth, sietnem kéne!
- Úgy sincsen ruhád, szóval még azt hiszem ki kell bírnod velem. - súgta a fülembe.
Teste az enyémhez simult és alig bírtam ki, hogy ne lökjem le az ágyra. Megfordultam, átkaroltam a nyakát, aztán elkezdtem csókolgatni a mellkasát. Teljesen hozzápréselődtem, majd mikor már biztos voltam benne, hogy elvégeztem a dolgom, elhúzódtam és puszit nyomtam az arcára.
- Tényleg mennem kell.
- Te, Katharine Winclaire, egyszer még ezt vissza fogod kapni!
Szélesen mosolyogva magamratekertem a plédet és kisurrantam a szobából.
Boldogan nevetgélve szedtem a lábam egy azért, mert a csempe miatt kirázott a hideg, kettő pedig, elég furcsán nézne ki, ha találkoznék egy őrrel. Csak vagy száz szabályt sikerülne megszegnem vele, de semmi baj. Aztán mikor már majdnem a szobámhoz értem, beleütköztem Alexbe. Kitágult szemekkel bámult rám én pedig még jobban szorítva a plédet, lehajtottam a fejem és csak reménykedni tudtam, hogy nem fog elárulni.
- Nos, még egyszer elismétlem, te tényleg nem vagy semmi. Tudod te, hogy hány szabályt szegtél meg ezzel?!
- Hiddd el Alex, tisztában vagyok vele, de nem tehetek róla...
- Hát persze, hogy nem, a szerelem tehet róla. De ha bárki más lát meg, nem hinném, hogy elfogadná ezt a választ. Úgyhogy szedd a lábad és szorosan gyere mellettem!
Követve Alex-et biztonságban éreztem magam. Tudhattam volna, hogy bízhatok benne.
- Jut eszembe, hová igyekeztél? - kérdeztem gyanakvóan.
- Ó, csak a hercegnőhöz, ellenőrizni, hogy minden rendben van e. - motyogta.
- Ugyan már, engem nem vágsz át! Te teljesen bele vagy habarodva a hercegnőbe!
- És az egész palotának tudnia kell róla?! - fogta be a szám. - Inkább igyekezz, majd ezt bent megbeszéljük.
Beérve a szobámba, azonnal a fürdő felé vetettem az irányt, hogy átöltözhessek és közben résnyire nyitva hagytam az ajtót, hogy tudjak beszélgetni Alexel.
- Szóval... Miért mész ma már harmadjára Angel-hez?
- Még csak kétszer voltam... És ez egy nagyon bonyolult ügy Katharine. Én egy őr vagyok és ha a többiek megtudnák, hogy mit művelek, abban a pillanatban megölnének, hiszen a hercegnő hamarosan férjez megy. - fakadt ki.
- Te beszélsz? Én voltam egy ágyban a férjével! - kiáltottam ki.
- Remek, tehát együtt halunk meg.
- Nem fogunk meghalni! És tudomást sem szereznek róla. Kenneth tartja a száját, én pedig nem nagyon szeretném híresztelni. Neked meg muszáj tartanod a szádat, szóval az én ügyem le van zárva. A tiéddel sem lesz semmi gond. Angel nem az a fajta ember, aki bárkit is elárulna. És szerintem, nincs is nagyon ellenére a dolog... Ne felejtsd el, hogy érdekből házasodik. Még nincs késő! A szíve még a tiéd lehet. Hiszen csak egy van neki.
Kidugtam a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, Alex még mindig az ajtóban áll és gondolkozik. Sajnáltam őt. Angel nem lehetett az övé, mivel el van jegyezve, viszont Kenneth meg én... Nem volt helyes, amit tettünk. Angel a barátnőm és csalódást okoztam neki. Lefeküdtem a jövendőbeli férjével, ami nem vall rám. Nem akartam Angel-t megbántani, csak tartozni valakihez. Aki igazán szeret engem...
- Talán igazad van Katharine. De én csak egy őr vagyok. Azonnal lefejeznének, ha megtudnák, hogy a hercegnőnek udvarlok.
- Van, akiért megéri kockáztatni. - mosolyodtam el.
Alex vetett felém egy szomorkás mosolyt, majd elindult.
- Köszönök mindent, tényleg. Sokat segítettél. Már kvittek vagyunk!
Miután elrendeztem magam, elindultam lefelé a konyhába, hogy harapjak valamit. A mai délelőttöm szabad volt, mivel Angel lovagolni ment, mint minden csütörtökön. Ilyenkor volt időm találkozni Kenneth-vel és a lányokkal is összefutottam néha. Most azonban nem találtam őket a konyhában, így Kate felé vetettem az irányt. Mikor elmentem a mikró mellett, elkezdett sípolni. Megálltam és feltartottam mind két kezem.
- Kate, miért vagyok radioaktív?!
- Inkább csak bolond vagy. Esetleg elloptál valamit?
- Hát... - huppantam le a székre. - Ha a herceg szívének ellopása bűncselekmény, akkor azt hiszem, igen.
Kate csak a fejét rázva letette elém a palacsintámat, aztán leült mellém.
- Olyan határokat feszgetsz, amiket éveken keresztül soha senki! Ha ezt megtudják Kath, abban a pillanatban elküldenek és tudod jól, hogy soha többet nem jöhetsz vissza.
Ha jobban belegondolok, Kate-nek igaza van. Mivel szükségem van munkára, hogy eltartsam a családom és saját magamat is. De ha, így folytatom tovább, el fognak küldeni és utána nincs visszaút.
- Igazad van... Tényleg hagynom kéne. De tudod te milyen, mikor az ember fülig szerelmes valakibe?
Kate lehajtotta a fejét és láttam, ahogy könnycseppek gördülnek le az arcán.
- Hidd el Katharine... - sóhajtotta. - Nem csak neked rossz ezen a helyen. Fogalmatok sincs róla, mi zajlik le a háttérben. Hogy ki, kivel és mikor, mit csinál. Ez a hely maga a pokol... Azt hiszi mindenki, hogy a fizetés miatt maga a menyország, miközben éppen a fordítottja. Ezt a palotát már csak a hazugságok tartják össze.
Semmit nem tudtam mondani... Én itt nyavajgok, miközben rajtam kívül még rengetegen szenvednek. Csak magammal foglalkozom és közben nem veszem észre mások problémáját. Már étvágyam se volt... Csak bámult rám a csokiba áztatott palacsinta.
- Ó, Katharine... Ha csak egy pillanatra látnád azt, ami valójában itt folyik, azonnal elhagynád a palotát.
Hosszú csönd után Kate felállt és miközben nyúlt a tányéromért, megláttam... Megláttam azt a jelet, ami Kenneth és Ashley karján is megtalálható...
Abban a pillanatban minden világos lett.
- Kate...
Látta, hogy a csuklóját bámulom, így lehúzta a pólója ujját és sebesen megindult a mosókonyha felé. Mivel válaszokat akartam utána iramodtam és nem érdekelt, hogy két perc múlva Angel-nél kéne lennem.
- Kate Stark, azonnal állj meg! - kiáltottam.
Neve hallatán lelassított... Megfeszült testel szembe fordult velem és megláttam a könnyeket csillogni sötét szemeiben... Felszívta magát, majd elmosolyodott.
- Több mint tíz éve nem hívott így senki... - suttogta.
Szorosan a karjaim közé zártam és próbáltam lenyugtatni. Csak a mosógép halk zörgését lehetett hallni idelent és Kate szapora lélegzetét.
- Mi történt veled...?
- Gondolom hallottad a kis történetet Ashley-ről, hát persze, hogy hallottad... Az a nő aki zaklatta a királyt, nem Ashley édesanyja. Csak egy szélhámos, aki el akarta csábítani a királyt, nem sok sikerrel. Ashley eredeti édesanyja, én vagyok... Kenneth születése után egy évvel, miután a királyné eltűnt, csak én voltam a királynak. Mindig próbáltam felvidítani valami kis aprósággal. Fülig szerelmes voltam... És vagyok is. Engedtem az érzelmeimnek, aztán látod mi lett belőle... Egy lány, akinek fogalma sincs ki az anyja és aki le van taszítva szó szerint a trónról. Esélyt sem kapott, pedig Ashley a jogos trónörökös, a régebbi rangom miatt. Kenneth édesanyja Emilia, szobalány volt, én viszont a királyi tanácsban voltam. Ott kerültünk közelebb egymáshoz a királlyal... Ezt ő is nagyon jól tudja, hogy a lányát illeti a trón, de nem tesz semmit! Bezárja a szobájába és hagyja, hogy odabent élje le az életét! Nem akarok Kenneth-nek rosszat, de Ashley kislány kora óta arra lett nevelve, hogy urakodó legyen. Kenneth-et tíz éves korában kezdték el tanítani. Persze csodás király, de minden másra odafigyel, kivéve a húgára. És...
Mielőtt Kate befejezhette volna a történetet, a király tanácsadója lépett be az ajtón.
- Ms. Winclaire, fél órája van elkészülni a tárgyalásra.
- Remek... Köszönöm James.
- Már ezerszer elmondtam magának, hogy nem vagyunk barátok és magasabb rangon vagyok, mint ön. - mondta háborogva.
- Én viszont magasabb rangon lennék tőled, szóval jobban teszed, ha visszamész nyalni a királynak.
- De Mrs. Stark, kérem...
- Nincs szükségem erre... Jól tudod, hogy mennyire gyűlölöm, mikor ti hívtok így, emellett mégis a konyhában mosok és főzök.
Ezután James mélyen meghajolt, majd sebesen elhagyta a konyhát.
Pár percel később én is visszamentem a szobámba, hogy legyen időm felkészülni. Bár nem volt sok választási lehetőségem. A poros szekrényből csak a szobalány ruhám, a kék virágos ruhám, meg a fehér ingem bámult vissza rám, a zöld rövidnadrágommal. Mivel az avatási ruhámat nem vehettem fel, a szobalány ruhámban pedig úgy néznék ki, mint aki épp most jött munkából, így maradtam az otthoni öltözékemnél, amit nagyon szerettem. Nem éppen tárgyalásra való, de mégis elegáns. A hajamat kiengedve hagytam és használtam egy kis sminket is. Ezernyi lehetőség játszódott le a fejemben. Vagy maradok, vagy elküldenek... Legrosszabb esetben meghalok. Egy nyaklánc miatt, amit még csak nem is én loptam el. Egyetlen ember segíthetne most és ő pont az az ember, akit megbántottam és ma sem mentem el hozzá... Megérdemlem, hogy ő is igennel szavazzon, mikor elküldenek. Cserben hagytam és ráadásul hátba is döftem. Szép barát lehetek... Még utóljára belenéztem a tükörbe, hogy biztos legyek magamban. Az arcomról félelem tükröződött vissza... De mellette volt még valami, ami mindennél többet ér. A remény. Felszívtam magam és ahogy parancsolták, pontban délben lesétáltam a tárgyalóterembe. Mindigis úgy képzeltem, hogy akkora lehet, mint nálunk a faluban, csak kicsivel nagyobb. Tévedtem... Mint kiderült, ünnepekkor is ezt a termet használják, hogy mindenki elférhessen. Jobb oldalt végig lelátók voltak, ami tele volt az alkalmazottakkal. Középen volt egy hatalmas asztal, mögötte egy vérvörös színű bőrfotellal, ami természetesen a király helye volt, mellette két oldalt Kenneth és Ashley, Ken mellett pedig Angel, aki még nem érkezett meg... A terem falai élénk sárgák voltak és a plafonról kábé egy akkora csillár lóghatott le, mint a mostani szobám. Inkább báli hangulatom volt, tárgyalás helyett és be kell vallanom, egyszer elmosolyodtam ezen a gondolaton. Az egészet betöltötték a hangok, amint az egyik felük éppen engem szid, a másik pedig aggódik értem. Mikor megpillantottam a tömegben Abbie-t, Belle-t és Rosie-t, azonnal feléjük vetettem az irányt. Mindannyian felálltak és szorosan átöleltek.
- Imádkozunk érted drága Katharine. - súgta Abbie.
Miután elengedtek, Belle sóhajtott egyet, aztán a nyakamba borult.
- Hidd el, próbáltam... Próbáltam beszélni vele, hogy ne tegyen semmit, de nem hallgatott rám. Nem tehettem érted semmit...
- Ugyan Belle... A király parancsát még te sem tudod megmásítani. - simítottam meg a haját.
Tudtam, hogy aggódnak értem és, hogy mindent megtennének most azért, hogy kihúzzanak a bajból, de most, még Kenneth sem tud megmenteni. Csak a hitem az, ami most képes ezt megkönnyebbíteni.
- Kérem, mindenki foglaljon helyet! - kiáltotta a király.
Mindenki itt volt, még a kertészek is. Mindenki, kivéve Angel. Hát ennyire gyűlölne engem...? Kisétáltam a terem közepére és megálltam a királlyal szemben. Kenneth aggódó tekintettel bámult rám, Ashley pedig motyogott valamit, ami reményeim szerint a "sok szerencsét"-hez volt köze.
- Azért gyűltünk ma össze, e csodás helyen, hogy e hazug és makacs lány, bevallja bűnét, amit elkövetett. Mint azt mindenki tudja, Katharine Winclaire az a tipikus nő, aki nem fél kimondani amit gondol. Nem egyszer tapasztaltuk már. Nem lett volna gond ezzel mindaddig, még el nem lopta a feleségem nyakláncát. Kérném a szemtanút, fáradjon elém!
Természetesen a szemtanú a király egyik talpnyalója volt. Ki más lehetett volna?
- Mit tud felhozni mentségére, Ms. Winclaire? - fordult hozzám a király.
- Semmit, felség. A legnagyobb bűn amit elkövettem az volt, hogy letöröltem Angel hercegnő taráját. - válaszoltam nemtörődve.
- Mit képzelsz, hogy beszélsz a királlyal? - bökött oldalba a szemtanú.
Felnéztem rá, hogy visszavághassak valami durvát, de ekkor meglátam, hogy aki ellenem játszik, az nem más mint James.
- Látják emberek? Túl vad, túl veszélyes.
- Kissé engedetlen, faragatlan. - helyesel James.
- Én is itt vagyok, hahó!
- James kérem elmondaná, mit látott? - foglalt helyet a király.
- Nos hát... Ms. Winclaire-t a folyosón pillantottam meg, hajnali kettő körül. Elbújtam a növény mögött, így nem vehetett észre. Bement a királyné szobájába, én pedig megvártam, még kijön. Miután elment, bementem a szobába, hogy körülnézzek minden a helyén van e, de a királyné nyaklánca már sehol nem volt.
Ekkor kinyílt az ajtó a hátam mögött. Megfordultam és Angel hercegnő közeledett felénk, a koronával a fején... A szeme csak úgy csillogot, hosszú fehér ruhája pedig vöröses hajához illő volt. Mindig kérdeztem tőle mikor fogja felvenni és olyankor azt válaszolta "Majd ha eljön az ideje!". Hát most igazán itt volt az ideje.
- Mégis milyen király az, aki a saját palotáját nem ismeri? - kérdezte szórakozottan Angel.
- Hogy értsem ezt, drága hercegnő? - kérdezte ijedten a király.
- Soha nem volt növény azon a folyosón, mivel maga kifejezetten azt kérte, ne legyen ott semmi. James nem bújhatott el azon a folyosón, azaz hamisan vádolt meg egy ártatlan embert. Nem Katharine Winclaire lopta el a nyakláncot és ezt be is tudom bizonyítani.
Ilyen magabiztosnak soha nem hallottam Angel-t... Végig azt hittem nem jön el, mert gyűlöl engem és nem tudna a szemembe nézni, mégis itt van és az én pártomat fogja, mindazok ellenére, amiket elkövettem. Viszont ami mindenkit meglepett, az a királyné koronája volt, amit most Angel viselt. Ekkor pillantottam meg Angel ujján a gyűrűt...
Hölgyeim és uraim, üdvözöljék a Stark ház legújabb trónbirtokosát, Mrs. Angel Stark királynőt.
IMÁDOM !!!! <3 Fantasztikus <3 gratulálok
VálaszTörlés/kimi/