2. Rész - A Választás.

- Sajnálom, de önt nem kezelhetem. - jelentette ki lenézően az orvos.

Meglepődötten álltam a rendelő előtt, ahová nem engedtek be, csak azért, mert nincs rangom.

- Miért, mert nincs korona a fejemen? - kérdeztem flegmán. 

- Azért is. Plusz, nincs elég pénze hozzá.

Kenneth idelépett mellém és felvillantotta azt az "én vagyok a törvény" féle mosolyát.

- Valami gond van? 

- Nincs felség, jöjjenek csak be! 

Hálás voltam a hercegnek mindenért, amit ma tett értem, pedig még soha nem is beszéltünk. Valamiért úgy éreztem, megbízhatok benne és még akár barátok is lehetünk! 

- Nos, Kathatine. El tudná mondani nekem, mi történt? - ült le mellém Kenneth herceg. 

- Mikor beértem a nappalinkba, egy katona ott várt a kanapén. Azt mondta, boldoggá tehetné a napomat... El akartam küldeni a büdös francba, de lefogott és elkezdett... Taperolni. Aztán fejbevágtam és elfutottam. 

Bele sem merek gondolni mi történt volna, ha nem intézkedem. A könnyeimmel küzködtem, miközben az orvos a szilánkokat szedte ki a kezemből. 

- Gyakran megesik az ilyesmi? 

- Nálam most fordult elő először, de másnál nem... El sem tudod képzelni, mi folyik a faluban. Te komolyan nem veszed észre? - fordultam felé könnyes szemmel.

Láttam rajta, hogy zavarja és szeretne tenni ellene, de nem tud. Hiszen ez a király dolga és ő még csak herceg. Az apja súlyosan megbüntetné, ha a helyében cselekedne. 

- Szörnyen sajnálom... Hidd el, ha tehetném, már rég megakadályoztam volna az ilyen helyzeteket, de még nem tehetem. Egyelőre apám dönti el kinek és mit szabad. Ha holnap szerencséd van, olyan helyre kerülsz, ahol soha többet nem fordulhat elő veled ilyesmi. Ha szeretnéd, gondoskodom róla, beszélhetek apámmal. Nem ígérem, hogy segít, de... 

- Nem! - vágtam közbe. - Nagyon köszönöm neked, hogy ennyire kedves vagy hozzám, de nem teheted ezt. Az én helyem ott lesz, ahová beoszt a király. Ígérd meg Kenneth... Ígérd meg, hogy nem szólsz neki! Kérlek. Egyszer az életben szeretnék végre az lenni, aki. 

- Megígérem... - sóhajtotta. - És én köszönöm, hogy szóltál az éhezésről is. Cselekedni fogok ez ügyben és többet fogok kijárni, hogy megbizonyosodjak róla, semmi baj nem történt. A katonát pedig természetesen kivégezzük. Ha még egy ilyenről hallasz, azonnal jelezz és én megoldom. 

- Túl sok mindent akarsz te megoldani és közben nem figyelsz oda magadra. Eleinte úgy gondoltam, semmit nem teszel értünk. De azt hiszem rájöttem, hogy neked több gondod van, mint akárkinek. 

- Számomra a népem a legfontosabb. A legtöbb király úgy gondolja, hogy ha korona van a fején, már minden meg van oldódva és kisujját sem kell mozdítania. Pedig azzal, hogy a címet megkapja, nem csak a palota, meg ezernyi pia, étel jár, hanem hús vér emberek, akik a palotán kívül élnek. Azokat ki védi meg, ha nem mi?
- Megtanultunk idekint élni, nem kell minket félteni. Annyi szerencsétek van, hogy még nem lázadtak fel a palota ellen. De ha ez így folytatódik, egyszer az is bekövetkezik...

Hazafelé menet, hosszasan elgondolkoztam azon, hogy miért adtam meg magam ilyen könnyen a hercegnek. Erős lány vagyok, mégis túl közel engedtem magam hozzá. Pedig még apámnak sem szoktam igazán megnyílni.
- Katharine!
Christian rohant felém a tömegen keresztül, aztán átölelt és megpörgetett a levegőben. Máris jobban éreztem magam tőle.
- Hallottam mi történt virágszál... - folytatta zihálva. - Azt hittem, megölt az a semmirekellő!
Chris válla fölött, megláttam Ken-t, aki éppen minket bámult. Vetett felém egy szomorkás mosolyt és már el is ment.
- Néha a félelem furcsa dolgokra kényszerít minket. Még most is érzem a nyakamon...
Odanyúltam arra a pontra, ahol csókolgatott és kirázott a hideg tőle.
- Soha nem fekszek le senkivel. - suttogtam.
- Aludnod kell egyet Kath, hülyeségeket beszélsz. Holnap találkozunk a téren, addig szedd össze magad! Ne azt lássák rajtad, hogy legyőztek. Ismerlek egy ideje és jól tudom, hogy téged senki és semmi nem győzhet le! Lány létedre bátrabb vagy, mint egyes katonák. Gondolj csak bele... Még csak tizenhat éves vagy és már lopással vádoltak, legyőztél egy kiképzett katonát és több tányért mosol el minden nap, mint a palota dolgozói összesen. Nem is lehetnék büszkébb!
Christian-nek mindig sikerült mosolyt csalnia az arcomra, még ha legrosszabb napjaimat is éltem, mint például a mait. Chris és én még kiskorunkban ismerkedtünk meg. Anya akkor küldött el először engem boltba, azt hiszem hat éves lehettem. A polc előtt álltam tehetetlenül, mivel nem értem fel azt a fűszert, ami kellett volna. Mindegyik eladó elment mellettem, én pedig túl félénk voltam még akkoriban. Christian amióta csak ismerem, mindig magasabb volt nálam.
- Segíthetek virágszál? - kérdezte.
Válasz képpen csak bólintottam, aztán levette nekem a fűszert, utána pedig hazakísért. Mikor iskolás lettem, egy osztályba kerültünk. Már akkor annyira nem voltam visszahúzódó és próbáltam barátokat szerezni, de mindenki kinevetett, csaknazért, mert egyedül nekem volt vörös hajam az egész faluban. Mindig rókának csúfoltak. Olyankor Christian közbelépett és leordította mindenki fejét, hogy nálam nincs szebb a világon, satöbbi... Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ő lesz a legjobb barátom. Akkor lettem teljesen biztos benne, mikor egy nap azt monda: Katharine, a vörös a hatalom színe. Mind csak irigy rád, ne is foglalkozz velük. Soha nem szégyelltem kimondani, hogy egy fiút választottam legjobb barátnak. Akárhányszor elmentünk a folyosón egymás mellett, kinevettek minket, mert Chris folyton virágszálnak hívott és minden reggel virággal várt a kapu előtt, amit a hajamba tűzött. Onnantól kezdve, én virgászál maradtam, Christian pedig azóta is a legjobb barátom. Ez hát a mi kis történetünk.

Reggel mikor felkeltem, reszketett a térdem. Nagyon ideges voltam és fáradt. Két órát aludtam talán, mivel egész éjjel járattam az agyam. Mindezek ellenére, életem legfontosabb napjára kell készülnöm, nem hagyhatom ki. Kikászálódtam az ágyból, nyújtózkodtam egyet, majd a szekrényhez léptem. Nem volt túl sok választási lehetőségem, pár darab ing, öt farmer, egy lila dzseki és a "szép" ruhám pillantott vissza rám minden egyes nap. Egyszer azt álmondtam, hogy a szekrényem telis-tele volt gyönyörű ruhákkal és miután felkeltem, hogy megnézzem, szembe kellett néznem a valósággal. Nekem sosem lesznek szép ruháim és ezt el kell fogadnom. Persze mindenki többre vágyik, mint amennyit kaphatna, de nekem be kell érnem ennyivel és engem ez tesz boldoggá. A királynak is meg van mindene, még sem boldog. Én elmondhatom magamról, hogy az vagyok. Belebújtam a ruhámba, hullámos fürtjeimet  hátra kontyba fogtam, kifestettem a szemem és a szám, aztán a tükör elé sétáltam. A háromszázhatvan nap közül, most az egyszer éreztem magam igazán szépnek.
- Kath, Kath, Kath! - rontott be a húgom.
Boldogan az ölembe ugrott, én pedig szorosan magamhoz öleltem.
- Mi a helyzet napsugár, fel vagy pörögve. Kakaót csinált neked apa?
- Három hónap után, végre egy kis csoki! Annyira örülök Kath! Meseszép vagy, remélem hercegnőnek osztanak be.
- Annak nem oszthatnak be ilyen könnyen Charlotte. - nevettem. - Az csak akkor lehet az ember, ha van egy bizonyos rangja. Nekem nincs.
- Majd én elintézem neked nővérkém, ne aggódj. Aztán annyi csokit eszek, amennyit szeretnék!
- Na, gyere te zabagép! Befonom a hajad.
A húgom furcsa módon, szőke hajú lett. Tudtommal, a családunkból senkinek nem volt vörös haja, csak nekem. A viselkedése sem az enyémhez hasonlított, simán letagadhattuk volna egymást. Ő beszédes volt, én csöndes... Amikor csak tehette, Char folyamatosan beszélt, még néha álmában is. Én robbanékony voltam, Charlotte-nál viszont nyugodtabb embert nem ismerek. Sokmindenben különböztünk a húgommal, de a szeretetünkben nem. Mindig tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. Esténként, mikor anyáék aludni mentek, lecsempésztem Char-t, hogy meghallgathassa kedvenc énekesét a rádióban. Egyszer-kétszer rajtakaptak, de sosem szidtak meg érte. Inkább főztek egy csésze teát és leültek mellénk. Volt, hogy órákig ott ültünk és beszélgettünk. Hiányoznak ezek az esték... Mostanság, a húgomnak aludnia kell, mivel másnap én viszem iskolába. Apa van, hogy ki se mozdul a szobájából, csak olvas. Meg tudom érteni őt is, hiszen egész nap dolgozik azért, hogy mi enni tudjunk, de néha el kellene a támogatása. Csak egy szót kellene kimondania minden nap és tudnám, hogy okkal vagyok itt. Viszont így... Fogalmam sincs, teljesen eltévedtem. Sokszor eszembe kell juttatnom, hogy gondoskodnom kell a húgomról, nem hagyhatom itt apával. A mai Választásra sem jön el, pedig tudja, hogy ez változtatja meg az egész életünket és sajnos nem csak az enyémet. Bárhová kerülök, az őket is érinteni fogja.

Charlotte és én, kézen fogva sétáltunk a tér felé. Az egész falu a Választásra tartott. Rossz volt látni, hogy mi ketten sétálunk, de a legtöbb gyerekkel ott van a családja, köztük az édesanyjuk. Lehet hülyeség amit mondok, de úgy érzem, mintha ebben a pillanatban fogná a kezem és azt suttogná "Semmi baj édes kincsem, megcsinálod, mert erős vagy!". Egyedül csak a királytól félek. Hallottam már, hogy beszél az alattvalóival és nem terveztem megtapasztalni. A tizenhatéveseknek előre kellett állni, úgyhogy lebeszéltem Christian szüleivel, hogy vigyázzanak Charlotte-ra a végéig. Izzadt a tenyerem és fájt a gyomrom.
- Ne izgulj már ennyit, ez csak egy munka. - súgta Chris.
- Ja, persze... Neked talán. Nekem az életet jelenti, hova osztanak be. - súgtam vissza idegesen.
Pár perc múlva a király és az őrsége jelentek meg a színpadon és hát... Látszott a királyon, hogy nem valami józan, de képes lesz levezetni a Választást.
- Jo napot minden kedves alattvalómnak! Mind tudjuk, miért vagyunk itt. Minden tizenhat éves ifjú életében eljön ez a nap, amikor is kiderül, hol éli le hátralévő életét. Kívánom mindenki azt kapja, amire vágyik. Én sem akartam király lenni, aztán nézzék meg hol vagyok!
- A gödör mélyén... - súgta Christian.
A szám elé kellett tennem a kezem, hogy ne röhögjem el magam. Tulajdonképpen, nagyon is igaza volt. A királyné többet tesz az országért, mint ez az ember. Sorban elkezdték hívogatni az embereket és ahogy közelebb értünk hozzám, egyre jobban kezdtem azt hinni, elhányom magam.
- Az ötvennégyes számú, kérem fáradjon fel a színpadra!
Kellett pár másodperc, hogy fel fogjam, én következem. A lábaim hamarabb cselekedtek, mint az agyam és mire észbe kaptam, már a király előtt álltam.
- Mi a neve?
- Katharine Winclaire. - jelentettem ki határozottan.
- Nos, Ms. Winclaire, az ön helye...
Széthúzta a tekercset, majd boldogan felnézett rám és a kezembe nyomta.
- Az ön helye, a palotában van, mint szobalány! - fejezte be.
Hatalmas tapsvihar tört ki a téren, mindenki örült a helyezésemnek. Rajtam kívül, még három lányt küldtek a palotába, de úgy éreztem, senki nem kapott ilyen tapsot, mint én. Hátranéztem drága barátomra, aki az egész tömeget túlkiabálta a nevemmel.

- A többi információt a lapon megtalálja, várjuk sok szeretettel.
Sosem voltam még ennyire boldog! Kivirult arcal sétáltam le Christian mellé, aki szintén olyan boldog volt mint én, sőt, még talán boldogabb is.
- Látod, megmondtam virágszál, hogy nagy ember lesz belőled!
- De csak a szobájukat fogom takarítani!
- Hidd el, a legtöbben még a vécéjüket is kipucolnák!
A következő Chris volt. Magabiztosan sétált fel a király mellé. Kábé ugyan úgy zajlott az egész, mint mindenki másnál, de mikor a király felnézett a tekercsből, már tudtam, hogy valami nem stimmel...
- Christian Reed, az ön helye a palotában van, az őrségnél.
Lefagyott a mosoly az arcomról. Christian az őrségbe kerül és oda lesz kiképzésen hónapokig! Csak akkor tudunk majd beszélni, mikor visszatért... Ha egyáltalán túléli. Chris erős srác, ezt nem tagadom, de amiket az őrségről hallok, nem túl jó dolgok... Állítólag tele van kínnal a kiképzésük. Christian boldogan sétált vissza mellém. Nem sejtette, mi vár rá. Aggódó tekintettel felnéztem rá, de nem vette észre, mivel ő máris a tekercset bújta. Bár elmondhatnám neki, hogy rossz helyre megy... De már nem tehetem. Az őrséghez kerül és akár tetszik nekem, akár nem, nem fogom tudni visszatartani. Én megyek az én utamon, ő pedig az övén, hisz ez az élet rendje. Talán külön válunk egy időre, de jól tudom, hogy a barátságunk örök és senki nem szakíthat szét minket, még egy egész királyság sem.