5. Rész - Véletlenül...

Estefelé bejött a király egyik tanácsadója, hogy fél óra múlva lent kell lennünk a nagy teremben. Felvettem a szobalány ruhámat és kontyba fogtam a hajam, ahogyan az előírásban volt. Ideges voltam és szerintem még hányni is kellett volna... De nem tehettem mást, le kellett mennem. Így hát elindultam a folyosó rengetegében, több száz őr között, ami megjegyzem, elég kellemetlen volt. Rajtam kívűl még csak Belle volt ott, a többieknek biztos készülődtek még. Én pont időben jöttem, a király is biztosan nemsokára megérkezik. Bevallom, a listám kicsit zsúfolt volt, amit kaptam. Csupa fölösleges és felszínes dolog, például ha nem lesz minden nap olyan tisztára takarítva a herceg fürdőszobája, hogy a király megnézhesse a csempében is magát, akkor repülök a palotából. Szerintem kicsit túlzás. Minden egyes nap? Na, és ha a herceg nem tartózkodik itthon, akkor is? Egyértelmű, hogy minden nap ott kell majd lennem a közelében, ha bármire szüksége lenne. De ha ez így fog menni, a végén még a fenekét is nekem kell majd kitörölni. Odapillantottam a folyosó túlsó végére, ahol Ashely hercegnő mutogatott valamit. Próbáltam megformázni a számmal a szavakat, hogy nem mehetek, mivel a király mindjárt jön és ha nem talál itt, biztos, hogy hazaküld. A hercegnő továbbra is mutogatott, még meg nem értettem, hogy le kell engednem a hajam. De az előírásban nem az volt, hogy kontyba kell? Végtére is eleget tettem a hercegnő kérésének és leengedtem. Mutatta, hogy rendben van, aztán már el is tűnt. Nem túlzottan értettem miért, de hát biztos igaza lehet... Pár percel később már meg is érkezett a király, életében szerintem most először józanul. Mögötte Abbieék rohantak mellénk, jól elkéstek, a király mérgesen nézett utánuk. Megállt előttünk és végigmért mindenkit. Rajtam tartotta legtovább a tekintetét, aztán elmosolyodott.
- Maga az a vörös hajú lány, ugye?
- Igen, felség.
Tisztelet képpen még bókoltam is.
- Miért van leengedve a haja?
Nem tudtam, hírtelen mivel álljak elő. Nem mondhattam azt, hogy Ashley szólt, mert akkor biztos vagyok benne, hogy megbüntetné és engem is. Nem sodorhatom bajba, így is rengeteg szidást kap.
- Nem tudom, úgy gondoltam, mivel még nem álltam munkába, talán le is engedhetem.
A hangom nem volt túl meggyőző, de csak ennyi telt... Gyűlöltem hazudni még otthon is, nem, hogy a királynak! Nagy meglepetésemre, nem szólt érte semmit, sőt, még tetszett is neki. Később fel kell keresnem a hercegnőt, hogy elmagyarázza mi is történt most tulajdonképpen...
- Hölgyeim, maguk fontos munkát kaptak itt a palotámban. - kezdte a király. - Nem kis dolog ez ám, szóval figyeljenek oda és mindig a maximumot teljesítsék! Gondolom már mind tudják, ki, hová kerül.
- Mi még nem tudjuk, felség. - mondta egyszerre Belle és Rosie.
- Érdekes... Belle, maga nálam lesz, Rosie pedig a tanácsadómnál.
Nem kellettek másodpercek hozzá, hogy leessen, Rosie és a király tanácsadója, rögtön egymásba habarodtak. Rosie olyan vörös volt, hogy nem mert felnézni, a tanácsadó pedig úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Húsz év körüli lehetett és nagyon vonzó! Hihetetlen, hogy az öreg királynak ilyen helyes dolgozói vannak... Belle-t pedig nagyon megsajnáltam. A király szobalányának lenni, nem egyszerű dolog. Főleg mikor annyira részeg, hogy neki kell majd lefürdetnie, aztán ki tudja, mit csinál vele a király. Bele sem merek gondolni, mi vár szegénykémre...
- Abbie, maga a lányomhoz került, Katharine pedig a fiamhoz, igaz?
- Igen, felség.
- Remek! Mehetnek is, pihenjék ki magukat holnap reggelre és ne késsenek, nem tűröm el a késést a palotámban! Viszlát hölgyeim.

Miután a király távozott, a lányok még a teremben maradtak sugdolózni, én pedig sietősen elindultam Ashley szobája felé, ahová egyébként nem lett volna szabad mennem, mivel az a harmadik emelet, a királyi lakosztály. Bekopogtam és türelmetlenül vártam, hogy Ashley hercegnő reagáljon valamit.
- Jöjjön be!
Gyorsan beslisszoltam és megláttam a hercegnőt, aki éppen a haját fésülte a tükörnél. Mikor meglátta, hogy én vagyok, azonnal letette és idesietett hozzám.
- Hát te meg mi a francot keresel itt Katharine? Ha meglátnak, repüldsz, nem szabadna erre a folyosóra jönnöd, csak a szemben lévőre, ahol a bátyám szobája van! Apám még a végén azt hiszi, el akartál lopni valamit tőle!
- Eszembe se jutott ilyesmi! Csak tudni szerettem volna, miért kellett leengednem a hajamat?
Ashley sóhajtott egyet, majd lehuppant az ágyra.
- Akármennyire is az apám, akkor is egy perverz alak. Szerinte sokkal csinosabb egy lány az első megjelenésénél, ha ki van engedve a haja. Úgy gondoltam, jól jöhet neked a segítségem. Be kell vágódnod apámnál, különben nem maradsz sokáig. Ez már nála egy plusz pont volt, egy darabig nem is fog zaklatni téged. Ha nem mész bele a játékába, hazaküld. Több száz szobalánnyal ezt csinálta... Katharine, el tudod te ezt hinni? Több száz! Az apám, egy szörnyű alak... És ekkor láttam Ashlye-t életemben először sírni. Fogalmam sem volt mit tegyek... Átöleljem, vagy ne csináljak semmit? Végül hagytam, hogy saját magát megnyugtassa és csak utána ültem le mellé.
- Figyelj Ashley... Én tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz életed van, át tudom érezni a fájdalmad. Nekem sem volt valami könnyű odakint élni, de apukádat is meg kell értened. Édesanyád nagyon hamar elhagyta őt, pedig biztos szüksége lett volna a tanácsaira és a bizalmára. Most úgy enyhít a fájdalmán, hogy más nőket visz ágyba. Erről nem tehetsz és más sem. Ezen édesapád tudna változtatni, ha akarna, de nem is próbálkozik, szóval hagyni kell még egy kicsit, el fog jönni az ő ideje is.
- A korodhoz képest nagyon bölcs vagy... - szipogta.
- Hát igen, szerintem is el kellene már kezdenem szakállat növeszteni és a mellszőrzet is jól jöhet, ha már itt tartunk.
Ashley úgy elkezdett nevetni, hogy teljesen kidőlt az ágyon. Nem tudtam eldönteni, hogy most sír, vagy nevet? Mikor felült, szorosan átölelt és továbbra is nevetett, megállás nélkül.
- Köszönöm! - nyögte ki.
Az én hangulatom is javult valamennyit, így kevésbé hiányoltam a húgom és az apám.
- Most mennem kell, még mielőtt apád meglát. Ki kell pihennem magam. Nagyon örülök, hogy végre jó kedved lett!
- Hála neked, most az adósod lettem!
Egy gyors mosolyt dobtam felé, aztán már kint is voltam az ajtón. Sietnem kellett és nem volt túl sok időm.
- Katharine?
Hátranéztem és megláttam Kennethet, aki éppen felém tartott gyanakvó tekintettel.
- Kenneth herceg...
- Te meg mit keresel itt, neked nem szabadna errefelé járkálnod. Ha az apám meglátja, nagyon dühös lesz és...
Meghallottam, hogy valaki erre közeleg, ezért befogtam Kenneth száját és betoltam a szemben lévő szobába. Még mindig a kezem a szájára téve, hallgattuk, hogy mikor megy már el végre az a valaki... Sejtésem szerint, egy őr meghallott minket. Mikor már megbizonyosodtunk róla, hogy nincs itt senki, elengedtem Kennethet, akit nem is vettem észre, hogy végig a falnak nyomtam...
- Hát ez állat volt, csináljuk újra! - mondta izgatottan.
- Te meg vagy huzatva?! Így is majdnem ránktaláltak, nem fogom kockáztatni a munkámat! Meleg helyzet volt...
- Visszatérve, mit kerestél te itt?
- A húgodnál voltam... Segített a teremben, hogy és mit kell tennem.
Először azt hittem, nem fog hinni nekem, de aztán megenyhült a tekintete.
- Persze, Ashley... Mindig, mindenkinek próbált segíteni, de... Azok a lányok, mint az apámhoz kerültek és mikor nem tettek eleget az elvárásának, elküldte őket. Most igazán boldog, hogy van akinek segíthet és hozzám került. Még jó, hogy nem vagyok olyan mint az apám.
- Mindenkinek jobb így. Egyébként... Egy hercegnek és egy szobalánynak, ilyen bizalmas kapcsolatban kell lenni? - kérdeztem huncutul mosolyogva.
- Nem, de hát nem vagyok túl jó a szakmámban. Még gyakorolnom kell, szóval szerencséd van. Na, jó már tényleg menned kell, igyekezz a szobádba! Reggel nyolc órakor a szobám ajtaja előtt akarlak látni a reggelimmel.
- Szerintem, nagyon is benne vagy a szakmában drágaság.

Másnap reggel, csodásan ébredtem. Az ágy annyira kényelmes és puha volt, mint amilyen nekünk otthon soha! Nehéz volt kikelni belőle. Hiszen kinek van kedve hét órakor kelni? Elrohantam zuhanyozni, aztán megfésültem a hajam, felkaptam a ruhám és már futottam is lefelé a konyhára a herceg reggeliéért. A szakácsok már az ebédet készítették, hihetetlen milyen gyorsak. Mikor kelnek ezek? Hajnali kettőkor? Mindenki boldogan intett felém és megkínáltak süteménnyel, ami még a tegnap esti desszertről maradt. Isteni! Kate volt a legfiatalabb a konyhán, ő készítette a király ételét és a hercegét. Szokás szerint, a reggeli már az asztalon várt gőzölögve. Palacsinta, csokiszósszal és egy pohár narancslé. Tökéletes reggeli, már korog is a gyomrom... Pontban nyolckor az ajtó előtt álltam és Kenneth pont abban a percben nyitotta az ajtót.
- Nahát, micsoda kellemes meglepetés! És pontos időben, lenyűgözött kedvesem!
- Nem kell a nyali, meghoztam a reggelid, remélem ízleni fog. Még eszel, addig megcsinálok az ágyad.
Nevetve leült az asztalhoz és elkezdte enni a reggelit. Egész idő alatt rajtam volt Kenneth tekintete... Kezdtem zavarba jönni tőle.
- Jaj!
- Mi a...?
Nem is Kenneth lett volna... A fehér ingjére rá a narancslé. Gratulálok!
- Sajnálom, rosszul fogtam meg...
- Persze, semmi baj! Csak nem te fogod kimosni... Vedd le, kimosom.
Mire odanéztem, Kennethen már nem volt ing... Nem tehettem róla, egyszerűen a lehetőség, hogy előttem áll ing nélkül... Az a felsőtest, eszméletlen volt... Kéztetést éreztem, hogy hozzáérjek, csak egy pillanatra, de vissza kell fognom magam, különben elvesztem az önuralmam. Szörnyű érzés távol maradni attól, amit akarunk, pedig igazából nagyon is akarjuk!
- Nem... most... gondoltam... - dadogtam.
- De hát miért ne? Veszek fel másikat, ezt pedig majd kimosod később. Nem kell minden egyes pillanatban szorgoskodnod, nálam legalábbis nem.
Képtelen voltam megszólalni. Végig őt bamultam, ahogy odamegy a szekrényhez, kiveszi az egyik ingét, aztán felveszi... Nem tudhattam magamnak, mert nem az és nem is lehet! Nem kívánok olyat, amit nem kaphatok meg... Nehéz lesz hozzászoknom ehhez a látványhoz, még akkor is, ha minden nap ezt fogja csinálni és van egy olyan gyanúm, hogy még elég sokszor elő fog fordulni, "véletlenül".