8. Rész - Megtört szívek...

A következő egy hétben alig szóltam Kenneth-hez. Akárhányszor összefutottunk, mindig elfordultunk a másiktól és igyekeztünk még csak oda se nézni. Mivel bármit hoztunk fel, a vége mindig vita lett, így most egy kicsit szüneteltetjük a beszélgetést. Éppen a port törölgettem a szekrényéről, mikor észrevettem, hogy engem bámul az ágyról.
- Meddig büntetsz még némasággal? - kérdezte feldúltan.
- Miről kellene beszélgetnünk?! Bármi szóba jön, a végén mindig megemlíted Angel-t, aztán pedig csak veszekszünk. Nekem ehhez nincs kedvem minden egyes nap, Kenneth. Én csak a szobalányod vagyok, de ő a feleséged lesz. Ezen nem tudunk változtatni.
- Te is életem értelme vagy, pedig más is lehetne! Szóval ne panaszkodj, már elmagyaráztam. Megragadok minden lehetőséget, csak ne kelljen elvennem Angel-t.
Mit sem törődve a kifogásaival, tovább folytattam a törölgetést. Ennek az egésznek nem kellett volna így történnie. De hát pont amit nem kaphatunk meg olyan könnyen, arra vágyunk a legjobban.
- Addig csinálod, még fel nem állok és meg nem csókollak. - mondta egyre ingerültebben.
Szembefordultam vele és vakmerően ránéztem.
- Rajta, hercegecske.
Láttam a szemében, hogy kíván... Egyszerűen alig várta, hogy hozzámérjen és többé el se engedjen. De mellette még láttam valamit... A düht. Nem tudta mit tegyen. Bíztam benne, hogy megteszi, de mind a ketten tudtuk, hogy ezt nem lehet... Mikor már elindultam volna kifelé, Kenneth felpattant az ágyról, magához rántott és ajkait az enyémre nyomta.

Próbáltam eltolni magamtól, de ő csak húzott magához, aztán beletúrt a hajamba. Ujjaival közben a derekamat birizgálta, amitől halk nyögések törtek fel a torkomból. Annyira akartam őt... Egyszerűen azt akartam, hogy az övé legyek és, hogy pont ebben a pillanatban levegye a ruhámat és a kisajátítson magának. Ezt akartam. Sosem voltak ennyire vad gondolataim, de amióta Kenneth a köuelemnen van, nagyon sok mindenen el szoktam képzelegni... Mellette önmagam lehetek. Nem kell közben arra gondolnom, mit adjak holnap enni a családomnak. Nem kell azért aggódnom, a húgomnak lesz e kimosva ruhája holnapra. Nem kell arra gondolnom, mikor fogunk éhen halni... Itt csak egy emberre kellett összpontosítanom, Kenneth-re.
- Miért kell ennyire megnehezítened? - kérdeztem levegőt kapkodva közben.
- Mert azt akarom, hogy az enyém légy és senki másé. Hidd el Katharine, én próbálok mindent megtenni az ügy érdekében... De ehhez az kell, hogy bízz bennem és, hogy segíts, ha kell.
- Hiszek neked... - sóhajtottam. - Most viszont mennem kell, mert apád hivatott.
- Apám? Onnan csak hallott emberek kerülnek ki.
- Neked pedig izzadságszagod van, szóval inkább menj el fürdeni, különben kiraknak a kutya mellé.
- De hát nincs is kutyánk...
Még nyomtam nevetve egy utolsó gyors puszit a szájára, aztán már rohantam is a királyhoz.

A folyosón végig úgy mosolyogtam, mint egy elmebeteg, de nem tudtam póker arcal sétálgatni azok után, ami köztem és Kenneth között történt. Kezdem elhinni, hogy tényleg jóra fordul minden. A király szobája előtt megállva, hangokat hallottam odabentről.
- Elfáradtam felség, nem bírok rögtön felkelni... - mondta fáradtan Belle.
- Elvárom tőled, hogy a legjobban teljesíts, mivel az én szobalányom vagy!
- Alfonz, kérlek... Nem tudok úgy felkelni reggel hatkor, hogy egész éjszaka fent vagyok veled. Legközelebb adj egy kis időt, hogy összeszedjem magam.
- Rendben... Most elmehetsz.
Mielőtt Belle megláthatott volna, elbújtam egy nagyobb növény mögé és csak remélni tudtam, hogy nem fog észrevenni. De hála istennek, elsétált mellettem, mily meglepően, sértetlenül. Miután Belle bekanyarodott a sarkon, úgy tettem, mintha még csak most érkeztem volna.
- Felség. - léptem be.
- Ó, persze... Bocsásson meg Katharine kedves, el is felejtettem, hogy jön.
- Semmi gond, engem sokan elfelejtenek. Mit óhajt felség?
- Angel most érkezett a palotába és nem hajlandó szobalányokat fogadni, elküldi őket. Viszont úgy láttam, téged különlegesnek talált. Új beosztást fogok adni neked, egy nap a hercegnőnél, másik nap a fiamnál leszel.
- Na, de felség... Minden időmet Kenneth-el kell töltenem...
Ismét nem gondolkoztam, mielőtt beszéltem. Nem mondtam a neve után a herceg megszólítást, amivel nagyon sokat elárultam és az ijedt pillantásommal is...
- Azt hiszem Kenneth nagyon jó ötletnek fogja tartani ezt a beosztást.
A hangjából ki lehetett venni, hogy gyanút fogott és azt is, hogy nagyon dühös rám.
- Most pedig induljon a hercegnőhöz!
Bókoltam egyet, aztán már ott se voltam. Szörnyen mérges voltam Angelre és saját magamra is. Miért nem tudom befogni a számat?! Angel ajtaja elé érve hangosan bekopogtam, de nem válaszolt senki.
- Angel hercegnő!
Még mindig semmi. Megkockáztatva kinyitottam az ajtót és hihetetlenül meglepődtem azon, amit láttam. Angel a ruháit rendezgette, viszont az, ami rajta volt... Egy oldalt kicsit túlzottan kivágott felső és farmernadrág. Elképedve bálutam őt, amég ide nem nézett.

- Katharine, de örülök neked! Nem tudnál segíteni egy kicsit? Teljesen összezavarodtam és már fogalmam sincs, hol tartok. Itt kicsit mások a szokások... - nézett végig magán aggodalmasan. 

Kellett még pár másodperc, hogy feldolgozzam mindezt, de aztán szótlanul mellé sétáltam és elkezdtem nézegteni a ruháit. 

- Ne aggódjon, egy idő után hozzászokik az ember. A lényeg, hogy soha ne vegyen fel ilyen göncöt, különben a lovakkal alszik az istállóban.

- Tudod, mit utláltam mindig a hercegnősdiben? Az érdekházasságot, a ruhákat és a tisztelettudó beszédet. Nincs megalázóbb annál, mikor egy tizenhat éves leányt nem lehet tegezni. 

- Ugyan hercegnő! Ha az embernek rangja van, azt viselke büszkén. Inkább büszkének kellene lennie magára, amiért hercegnőnek született. Kevés embernek adatik meg. Hát még ha ilyen emberhez kerül, mint a herceg... 

Láttam a szemem sarkából, hogy Angel engem méreget. Próbáltam minden érzést letörölni az arcomról, még csak ne is gyanakodjon... 

- Igen... Kenneth nagyon jószívű, magabiztos, eszes és még sorolhatnám. Csak egy baj van, azt hiszem, szerelmes. 

- Arra nem gondolt, hogy talán magába? - próbáltam terelni a témát. 

- Megeshet... Kérnék tőled egy szivességet Katharine. Mivel te úgyis a személyes szobalánya vagy, talán te többmindent megtudhatsz. Ki tudnád deríteni, ki ez a személy? 

Először elgondolkoztam rajta, hogy mit mondjak neki... Egy darabig makd hazudhatom azt, hogy nem találtam semmit, de utána muszáj lesz valamivel előállnom. Mosolyt erőltettem az arcomra és mélyen a szemébe néztem. 

- Persze hercegnő, bármit megteszek önért. 

- Köszönöm, ez sokat jelent. És az is, hogy segítesz... 

Be kellett, hogy valljam, félreismertem Angel Horthot. Azt hittem egy nagyképű, nyávogós szuka, de most kiderült, hogy sokkal több annál! Jólelkű, barátságos és nagyon okos. Szerettem volna, hogy ő is boldog legyen. Felemeltem egy vörös ruhát, aminek szív alaki dekoltázsa volt és hozzásimult a felsőtesthez, deréktól lefelé pedig fodrok tömkelege. Nagyon elegáns és csinos! 

- Tessék. - nyújtottam oda neki. - A vörös a hatalom színe. - mosolyodtam el. 

Angel hálásan visszamosolygott, majd bement a gardróbjába átöltözni. 

Miután elvégeztem a dolgom, büszkén ballagtam vissza a szobám felé, még egyszer csak ki nem nyílt mellettem egy ajtó és behúztak. Ashley volt az, egy pohár whisky-vel a kezében. 

- Végre már, egész nap téged kerestelek! Hallom mi történt a bátyám és közted. - húzta fel játékosan a szemöldökét. 

- Azt a somoylgást látni sem akarom! Különben is... Csak egy csók volt. - hajtottam le a fejem. 

Ashley leült velem szemben a kanapéra és töltött magának mégy egy kis italt. 

- A bátyám annyira boldog volt, hogy azt hittem kiugrik a bőréből! Még soha nem láttam ilyennek. Szeret téged és te is őt. Már meg is találtam a nászajándékot! 

- Ashley! - kiáltottam. - Kenneth el fogja venni feleségül Angel-t. 

Ashley szájáról lefagyott a mosoly és azt hiszem, ki is józanodott. 

- Hogy mit mondtál?

- Jól hallottad! Ez nem egy elcseszett Happily Ever After történet, ez az én marha nagy szerencsém! Nincs olyan, hogy a herceg boldogan él a hercegnővel, még meg nem hal, én már nem hiszek a mesékben! Kicsinek hittem és azt vártam eljöjjön értem... De azóta is csak várom.