- Szerinted ha még felveszem hozzá ezt az inget, jó lesz? - kérdezte aggódóan.
- Persze, tökéletes lesz, a hercegnőt előre figyelmeztesd, hogy bohócnak öltözzön. - nevettem.
- Te csak féltékeny vagy!
- Igen, egy piros zoknis bohóc a legmegfelelőbb ember számomra. - bólogattam.
Kenneth mérges szemekkel felém fordult, aztán mikor meglátta, hogy tekintetem ismét a felsőtestére vándorol, felnevetett.
- Úgy látszik ez a piros zoknis bohóc elnyerte a tetszésedet.
Utána már inkább csöndben maradtam. Kábé úgy nézhettem ki, mint az a zokni... Mert be kell valljam, igaza van a hercegnek. Bár nem lehet és még nem is vagyok biztos benne, hogy ebből szerelem lehetne, de valamit érzek, ezt biztosra tudom. Fél óra múlva pedig megérkezik az a személy, aki miatt talán ez az egész a süllyesztőbe kerülhet.
- Most már tényleg ki kellene választanod, mit vegyél fel Kenneth, különben kénytelen leszel alsóban kimenni innen.
- De olyan tanácstalan vagyok... Eddig több száz hercegnővel találkoztam már, de Angel Horth nem olyan, mint a többi... Ismerem a családját és van bennük valami, nem is tudom... Önbizalom.
Láttam a tekintetén, hogy csodálja őket és azt is, hogy igazán fontos számara ez a találkozás, mert talán az utolsó esélye. Felszívtam magam, odasétáltam a szekrényéhez és kihúztam a legelőkelőbb ruháját. Azt akarom, hogy boldog legyen, még ha ez az én boldogságomba is kerül. Kenneth hálásan rámmosolygott, felkapta a ruháját és a koronát, aztán már indultunk is a nagy terembe, hogy találkozzunk azzal a lánnyal, aki romba dönti az életemet.
- Ne izgulj már annyit, jól nézel ki. Szerintem a hercegnő is ezt fogja gondolni. - tettem a kezem a vállára.
Kenneth mélyet sóhajtott, majd felvillantotta azt az eszméletlenül aranyos félmosolyt.
- Talán igazad lehet... De tényleg muszáj megfelelnem, különben bele sem merek gondolni, mit csinál majd velem az apám.
- Hé, ne hogy már most kezdj el parázni! Azt hittem Kenneth Stark igazi férfi, ne kelljen csalódnom.
És sikerült megnevettetnem. Pár perc múlva mikor Angel Horth belépett a terembe, még mindig egymáson nevettünk, aztán egyszer csak odapillantottunk mind a ketten... A nevetés abbamaradt, engem pedig belülről hírtelen marni kezdett valami. Nem sok hiányzott hozzá, hogy összeessek.
- Azta... - suttogta mellettem Kenneth.
- Hát nekem végem.
A baj csak annyi volt ezzel a mondattal, hogy nem halkan jegyeztem meg, hanem egyenesen a hercegnő szemébe nézve, hangosan. Pedig nem akartam kimondani, csak valahogy mégis... Nem vehettem fel vele a versenyt. Hozzám képest, ő a csillagokon járt és úgy látszik, nem csak Ashley-nek és nekem van vörös hajunk ebben a faluban...
Szerettem volna elhitetni magammal, hogy ez mese, de mikor megállt előttünk azzal a sugárzó személyiségével, már tudtam, hogy ez sajnos a valóság...
- Angel hercegnő, üdvözlöm a palotámban!
Szokás szerint itt jött a kézfej csók és a szempilla rebegtetés. De aztán észrevettem, hogy a hercegnő nem túlzottan az a fajta, akit olyan könnyen le lehetne venni a lábáról.
- Nagyon köszönöm a vendéglátást Kenneth herceg, régen találkoztunk. Mióta hordod így a frizurádat? - fonta keresztbe a karjait gúnyos mosollyal.
- Legalább én nem egy fát játszottam egy darabban. - vágott vissza Kenneth.
- Hé, az azért volt, mert én akartam úgy!
Én csak bámultam őket szótlanul és elgondolkoztam azon, mi lehetett köztük régebben... A beszélgetésük alapján, nem most ismerkedtek meg, az is biztos.
- Milyen udvariatlan vagyok, Angel, bemutatom neked a szobalányomat, Katharine Winclaire-t!
Angel szépen végigmért, aztán szélesen mosolyogva átölelt. Lehet félreismertem volna?
- Nagyon örvendek Katharine, azt hiszem sok időt fogunk mi együtt eltölteni.
- Én is örvendek, hercegnő.
Pont időben tolt el magától, mivel éppen akkor lépett be a király Belle-vel.
- Hát itt van az én drága barátom, Fredrik Horth!
Bizonyára ő lehetett Angel édesapja. Úgy látszik, nagyon jóban vannak egymással...
- És drága Angel, mekkorát nőttel mióta nem láttalak. Hány éves is voltál? Nyolc?
És még a hercegnőt is imádja... Remek.
- A legjobb lesz, ha most mind elmegyünk ebédelni, biztosan nagyon éhesek lehettek már. - ajánlotta fel Kenneth.
- Remek ötlet fiam, menjünk, együnk valamit!
A két király elől ment Belle-vel, Angel és az édesanyja pedig mögöttük. Észre sem vettem, hogy Kenneth még mindig mellettem áll.
- Hé, minden rendben? - fogta meg az arcom.
Lehunytam a szemem éy végiggondoltam, mit is feleljek... Ha azt mondom nem, akkor abból csak vita lesz, ráadásul a kedvét is elrontom. Ha pedig azt mondom igen, azzal hazudok neki, de legalább boldog lesz és nem fog aggódni értem. Így hát, felnéztem rá szomorkás mosolyommal és nyomtam egy puszit az arcára.
- Persze, minden rendben csak kicsit megérintett a dolog.
- Engem nem csapsz be, tudom, hogy nagyon megviselt... De megígérem, amint ennek az egésznek vége, felkereslek és beszélünk róla. Most viszont mennem kell, hív a kötelesség. És Katharine, ne bánkódj kérlek. Számomra Angem csak egy jó barát, mindent meg fogok tenni azért, hogy ne kelljen elvennem. Te csak bízz bennem és tedd a dolgod.
Még nyomott egy gyors puszit a homlokomra és már el is rohant. Szerettem volna a földre rogyni és sírni, de nem tehettem. Főleg nem most, ebben a helyzetben. Kenneth szíve az enyém és harcolni fogok azért, hogy az enyém is maradjon. Még azt nem igazán tudom, hogy fogom felküzdeni magam a szobalány posztból, de hé, ha a kedvenc könyvem főszereplőjének ment, akkor nekem is fog!
A különbség annyi, hogy neki csak egy tetves lapot kellett kitöltenie. Én meg örülök, ha egyáltalán tudják, hogy létezem.
Pár órával később a lányokkal a konyhán ültünk és csipegettünk a tegnap maradt desszertből. A fejemet a kezemben támasztva ültem az egyik bárszéken és bámultam a többieket.
- Kate, nincs valami sütemény? Már elegem van a kekszből! - nyafogta Abbie.
- Örülj neki, hogy egyáltalán ezt is kapsz, zabagép! - mutatott a kekszet majszoló Abbie felé.
- Kikérem magamnak, én emésztek! - mondta teli szájjal.
- Befejeznétek kérlek?! Én itt szenvedek a hercegnő miatt, ti pedig egy rohadt kekszen vitatkoztok!
A lányok egyszerre felálltak és idejöttek hozzám.
- Mesélj el mindent! - mondta izgatottan Rosie.
- Tulajdonképpen megláttam, aztán rájöttem, hogy nekem végem. - jelentettem ki határozottan.
- Ugyan már... Láttam, hogy néztél rá és azt is, ahogy ő rád.
- Belle, nektek nincs más dolgotok, mint azt nézni, hogy néznek egymásra az emberek? Különben is... Állítsam feje tetejére az életemet csak azért, mert beleszerettem?
A szavak még engem is megleptek. Csak ülten kikerekedett szemekkel és végiggondoltam, mit is mondtam... Miért nem tudok először gondolkozni? A lányok körülöttem boldogan mosolyogtak egymásra, utána pedig rám.
- Ne nézzetek így rám... - hajtottam le a fejem. - Egyértelmű volt, nem? Most pedig rohannom kell, beszédem van a herceggel...
Egy ideje már Kenneth szobájában szorgoskodtam, mikor belépett. Kábé este kilenc lehetett... Levetette magát az ágyra, majd mélyet sóhajtott.
- Sajnálom, hogy eddig elhúzódott, de apám ragaszkodott hozzá, hogy maradjak Angel-vel.
- Semmi gond, csak a kötelességedet végzed. - ültem le mellé én is. - Ráadásul, mondanom kell neked valamit.
- Az jó, mert nekem is... És sejtésem szerint, nem nagyon fogsz örülni neki...
Értetlenül néztem rá, de ő csak bámult előre komoly arcal. Soha nem láttam még ennyire komolynak a jelenlétemben.
- Hát akkor mondd el!
- Katharine, ugye te tényleg nem érted? - fordult felém megtörten. - El kell vennem Angel hercegnőt.
Ne, neee, nem veheti el Angel-t, őt már most gyűlölöm!😡 Kenneth azonnal jöjjön össze Kate-val!❤ Amúgy fenomenális részt alkottál, nagyon siess!!
VálaszTörlés